Élménybeszámoló az első kézműves vásáromról. Húsvét szombatján került megrendezésre az első bolhapiaccal egybekötött design vásár a Sufniban, amiről korábban már írtam.
Alapvetően a kézműves rész túlsúlyban volt, ráadásul a legtöbb alkotó ékszerekkel érkezett.
A szervezés hagyott némi kivetnivalót maga után, de ezt betudhatjuk annak, hogy ez volt az első ilyen vásár. A helyet mindenki magának teremtette meg, székekre, asztalokra lehetett pakolni. A rossz idő miatt az udvar zárva maradt, így elég szűkösen voltunk.
Leginkább tapasztalat szerzés céljából mentünk el, mivel az utóbbi időben elég sok mindent sikerült eladnom az online boltomban, így csak pár holmit tudtam kiállítani. Sokan már más vásárokról ismerték egymást, nekem két alkotóval sikerült megismerkednem, egyikük Annka'ba különleges ékszereket készít. Standjuk nagyon kellemes hangulatú volt, néhány színes mécses között üvegtálakra akasztva lógtak a színes ékszerek. Az elrendezésre és a részletere is nagy gondot fordítottak. Nagyon tetszett a forgatható tál ötlete, amivel a vásárlók az apróságokat könnyen megnézhették minden oldalról.
Másikuk pedig BigGabiBig, aki egyedi filcfigurákat készít. A bőröndből kikandikáló színes figurákkal könnyen felhívták a vásárlók figyelmét.
A következő Design Piac április 27-én kerül megrendezése 13:00- 19:00-ig a Sufni-ban. Ezt követően minden második héten vásározhattok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése