Nem gondoltam, hogy mostanában
ilyen sorokat fogok írni, de nem az a fajta vagyok, aki szó nélkül hagyja a
rágalmazásokat.
Két opció van: vagy elengedi az
ember és leszarja magasról, hogy mások mit mondanak, vagy megvédi magát ész
érvekkel.
Én mégis harmadik opciót
választom: leszarom, hogy ki mit gondol, csak az számít, hogy én mit gondolok
magamról és hogy én tudom, hogy mi miért és hogyan van, viszont mivel nem csak
rólam van szó és pláne nem értve a tényt, hogy miért a Chloe from the Woods
bloggerét támadjátok, aki a nevét adta egy olyan dologhoz, amit tulajdonképpen
én készítettem el, ezért megosztom a véleményemet a nagyérdeművel.
Aki nem vágja a helyzetet annak
felvázolom: az új Into the Wild kollekció néhány nagyon hozzáértő embernél
kiverte a biztosítékot, ezért kétnaponta előállnak valami sztorival, hogy
milyen gázak vagyunk.
Most biztos sokan kérdezitek,
hogy normális ez? Széllel szemben hugyozni, kinek éri meg?
Miért ne? Kérdezem
én, ki a „szél”? Ki mondhatja meg, hogy mit szabad és mit nem? Ki a szakma?
Akinek papírja van róla? Aki a MOME-n végzett? Ki lehet dizájner? És ki az, aki
bármit is alkothat a saját megérzései és ötletei alapján?
Itt vagyok én, dizájner papír
nélkül, egy senki a ”szakmában”, aki a próbál azzal foglalkozni, ami örömet
okoz neki és ezzel másoknak is örömet szerezni. Valós, elérhető áron olyan
dolgokat előállítani, ami mások mindennapjait megszépíti. Nem a pénz hajt és
nem is a hírnév sőt, még dizájnernek sem gondolom magam. Kérésre megalkotok
valamit, egy másik ember gondolata, életérzése alapján, amiből elkészül egy
kollekció, nem 100, nem 50 és még 20 darab sem, összesen 14 teljesen egyedi
táska, akik olyanok, mintha a gyerekeim lennének.
Az ember próbál örülni annak,
hogy alkotott valamit, ami úgy tűnik másoknak is tetszik, de persze a mai
világban semmi sem ilyen egyszerű. Rögtön megjelennek a trollok, akik váltig
állítják, szent meggyőződéssel, hogy egy híres-neves tervező alkotását
koppintottam le.
Hallottunk már olyanról, hogy bőr
nagykereskedés? Olaszországban havonta több millió négyzetméter bőrt és szőrt
adnak el. És hova kell ez a sok alapanyag? Kettőt találhatsz…. a 90% -ból táska
készül. Dúrva mi?
Namármost, akkor bárki, aki
valaha, szőrrel kombinált táskákat készít, az Anna Amelie alkotását utánozza
le. Igen, róla van szó, mivel egy-két lelkes rajongó ezzel vádol a legelső
kecskeszőr táska elkészülte óta.
Anna Amélie, aki óriási név a
szakmában, tisztelem, becsülöm a munkáját, de megmondom őszintén, jó darabig
azt sem tudtam, hogy létezik. Miért? Mert nem vagyok a szakma része, sosem
foglalkoztam a divattal, nem követtem sem a hazai sem a külföldi
táskatervezőket, egy teljesen kívülálló személy vagyok, aki a saját álmait
valósítja meg minden nemű külső segítség nélkül.
Vajon Anna miért nem teszi szóvá
ezt az egészet? Talán azért, mert egy hihetetlenül intelligens, és
felvilágosult Nőről beszélünk, nem úgy, mint az onlájn világban ”végre valakik
lenni akaró” nagyszájú barátaim.
Azért pedig, hogy Isten minden
kérődzőt (a gyengébbek kedvéért pl.: kecske, gazella, őz stb…) úgy teremtett
meg, hogy gerincvonalukon hosszabb a szőr, így a táskákon egy felálló taréj
alakul ki, ha ezt a részt használjuk, hadd ne kérjek már én bocsánatot…
Ja, és, hogy még a lánc is
egyforma?? Ezért is én kérek elnézést, hogy a Pákász utca 6. szám alatt
található táskakellékes üzlet ugyanazt a láncot importálja Olaszországból, mint
amit a fent említett tervező is használt.
Lehet, egy kicsit el kellene
végre vonatkoztatni az őrült nagy szakértői vonaltól és a begyöpösödött, elvakult
képzőművész kasztból kicsit kilépve, a „csak az enyém, én találtam ki”
életfelfogástól mentesen, át kellene gondolni józan paraszti ésszel, a földön
maradva, hogy VALAKINEK NEM FELTETT
SZÁNDÉKA, HOGY UGYANAZT A KIBASZOTT LÁNCOT KERESSE ÉGEN-FÖLDÖN, amit már
más is használt egy táskán.
Illetve, ha valaki valamit a saját
szellemi tulajdonának érez, akkor szépen ballagjon el a Szellemi Tulajdonvédelmi
Hivatalba védesse le a termékét, utána tolja elém a papírt a jogi oltalom
formájával és számával együtt és be van fejezve a vita.
A további lelkes rágalmazókkal
szívesen folytatom a vitát SZEMÉLYESEN, mert úgy gondolom, hogy ennyi
egyenesség sosem árt, hogy egymás szemébe nézve, a másik véleményét tisztelve fejtsük
ki az álláspontunkat.
Jó böngészést a neten 3 perc
alatt talált fotók között, aztán gondolkozzatok unalmas óráitokban, hogy mi
volt előbb a tyúk vagy a tojás!
Ja, és kedves jóakarók, ne
felejtsétek el, hogy a negatív reklám is reklám.
puszipacsi
Mariann
